Mivel rájöttem hogyan kell a képeimet felrakni a szövegek mellé, ezért most belevágok a lecsóba! /Ezúton is köszönet Katának!!!/ Kilenc hónap várakozás és kíváncsiskodás után, az évtized legmelegebb nyarát követően eljött az idő, hogy Kicsi LACKÓ megmutassa magát nekünk.
2006. augusztus 5. SZOMBAT
Kalandos napok előtt álltunk - szülési főpróba - csütörtök hajnalban fájásokra ébredtem, s mivel úgyis mentünk volna NST-re, ezért előbb indultunk Tapolcára. A Hatos Juditot felhívtam, hogy mit gondol, Ő is ezt javasolta. Úgy éreztem 10 perces fájásaim vannak. Beérve a kórházba megvizsgáltak - persze kiderült, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, mert csak 1 cm - re voltam kitágulva. Tehát semennyire!! - AZ ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉS - EZ MÉG CSAK JÓSLÓ, ÉS FENN A HASAM - kicsit idegesített már!!!
Persze azért felvettek osztályra - mondván már ne menjek haza!
Péntekre minden fájásom elmúlt, - tehát főorvosi engedéllyel / Csongrádi Attila / - hazamenekültem. Szuper volt, mert sütögettünk anyánál!!
Szombat reggel iszonyatos derékfájás - EZ MÁR NEM JÓSLÓ!! - Úgy látszik elég volt hazajönni! Úgy döntöttem, kivárom az időt, amíg biztos nem lesz. Így 10.30 - kor indultunk el Tapolcára. Szántód sík ideg, pedig a főpróba csütörtökön megvolt. Miért is ne ekkor volt a Kapolcsi napok záróhétvégéje, itt kellett áttörni magunkat.
Én nem izgultam, nem tudtam, a Lackó viszont helyettem is aggódott.
A kórházba beérve /kb. 11.30/ 5 cm-re voltam tágulva, mondtam a nővérkének, hogy most már biztos szülök, mert még a doki vizsgálata előtt elfolyt a magzatvíz. A derekam rettenetesen fájt, de Lackó és a fitball labda nagyon sokat segített. A legnehezebb kettő és három között volt. Szerencsére gyorsan tágultam - a szülész 15.15 - kor mondta, hogy menjünk a szülőszobára. Kicsi Fiam 15.50-kor született!
súlya: 3300g
magassága: 51cm
Ilyenek voltunk a kórházban!
A kórházból 3260g -mal jöttünk haza, augusztus 9-én szerdán.
Eddig 2 komment érkezett (
)
2006. 12. 07. 20:58
Pacsi Kislackó! Te aztán gyönyörű vagy-ezt Anya üzeni. Én, mint kispasi ilyet azért nem mondok :) Inkább azt, hogy kösd föl a gatyád, tavasszal talán, de nyáron biztos találkozunk. Addig is erősödj csak! Üdv: Olivér
2006. 12. 23. 9:25
Szia Te kis Drága!
Csodaszép babó vagy, apukád és anyukád nagyon büszkék lehetnek Rád! Sajnos ezer bajunk miatt még nem jutottunk el hozzád, de valamikor szerét ejtjük egy kis látogatásnak. Addig is gyakorold a kanalazást, aztán majd megnézzük, mennyire megy jól.
Millió puszi, a felét add át anyáéknak!
Üdvözlet:
Fehér família,
tudod, a fiúk, akikkel majd remélem szóba állsz, ha barátkozni akarnak majd nyaranta a helyi csajokkal - a Te leendő osztálytársaiddal :-))
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.